Az új blogom!

 2009.02.19. 12:44

Go Gunners !!

A blog elköltözött! Íme a Link   ! 

21 éves Bischoff a Werder Brementöl érkezett az Arsenalba,igy Ramsey és Nasry után ö lett Arséne Wenger harmadik idei felnött igazolása.A szerzödtetése már régóta köztudott volt, de az illetékesek csak most tudták véglegesiteni az üzletett

A Franciaországban született Portugál az U-21 válogatott a SR Colmarban és a Strasburgban nevelkedett, mielött 2005-ben a Werder Bremenbe igazolt,ahol az ifi és a tartalékegyüttes alapembere volt, és 2007-ben a nagycsapattban is pályára lépett a Celta Vigo elleni UEFA Kupa találkozon.

Bischoff, aki középpálya közepén és jobb oldalán is bevethetö.18 éves kora elött még a Francia nemzeti csapatban is szerepelt.

" Amaury egy fiatal és igéretes játékos, igaz szerencsejátékott űzünk a teljesitménye terén, mivel hosszabb ideig sérült volt. Vissza kell juttatnunk öt a legjobb kondiciójához.Kétcségtelen hogy tehetcséges, ám még várnunk kell 2-3 hónapott a beveté0sével. Két mütéten is áteset egy ágyéksérülése miatt, úgyhogy emiatt vannak "próblémáink "- vélte a kiváló szakember,Arséne Wenger

Bischoff a 28 mezszámott fogja viselni, és az Ausztria edzötábor után csatlakozik a kerethez

Forrás:Arsenalhungary.com / Untouchable.atw.hu

Címkék: is az hivatalosan amaury bischoff arsenalé

Minden ami Arsenal

 2008.07.29. 18:10

Wenger bejelentkezett az Udinese fiatal játékosáér

Angol és olasz lapértesülések szerint Arséne Wenger szerzödtettné szeretné Gökhan Inlert,az Udinése sztárját.A 24 éves török származású svájci középpályásért 5 millió eurót kér az olasz klub.

Forrás:Nso

Meccs linkek az Arsenal Vs Stuttgart mérközésre! Itt!

A meccs 20:15-kor kezdödik!


Van Persie kevesebb sérülést kiván

Nemrégen adótt nyilatkozatott Van Persie mivel utobbi két évben túl sok idött hagyott ki a sérülések miatt,a Holland Vöröskeresztes vitéz még annyit elárult, hogy nagyon bizzik abban hogy sérülésektöl mentes lesz a következö szezon.

" Múlt idényben túl keveset játszottam, és ez nagyon elkeserit,a futball márcsak ilyen,meg kelletett békélnem a helyzettel "

" Remélem ez a szezon sokkal reményteljesebb lesz,és meguszom sérülések nélkül.A múlt szezonban 16 meccset játszodtam,és 7 gólt szereztem,ez nem is olyan rossz arány.Remélem hogy ez az arány több meccsekben is helyt fog állni " -vélte a Holland válogatott, Robin Van Persie

Forrás:Arsenalhungary.hu/Arsenal.com


Thierry Henryt szurkolók megválasztották az Arsenal legnagyszerübb játékosává

" Köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott. Mindig nagy megtiszteltetés, ha a rajongok szavaznak. És az Arsenal szurkolóknak sok nagyszerü játékosokból kelletett választaniuk "

Imádtam az Arsenalnál lenni, fantasztikus emlékeim vannak abból a 8 évböl. A történelmi Vörös Fehér mezbe játszani fantasztikus volt, föleg a Highburyban. Mindig követtem a csapatott, és örökké Arsenalos leszek a szivenben "

"Végül pedig köszönett a szurkóloknak a támogatásokért, amig a klubnál voltam. Mindig mellettem, és a csapat mellett áltak jóban rosszban "

A cikk teljes terjedelmét az Fc -Arsenal.hun olvashatód!


 Gallas lesz újból a csapatkapitány

A Daily Star Sunday úgytudja, hogy Arséne Wenger arra fogja szánni a barátcságos mérközéseket, hogy kiválasza a következö évi csapatkapitányt.

Sokáig úgy volt, hogy Gallas helyett Cesc Fabregas esetleg Kolo Touré lehet a karszalag, de Wenger ismét Gallasnak szavaz több bizalmat.

Gallas szerint az új igazolások alkalmaszkodni fognak az Arsenal kezdöcsapatában

A Gall szerint Nasry és Ramsey hamar befognak ileszkedni a csapatba

" A két igazolásunk még nagyon fiatalok és félénkek,de könnyen hozzáfognak szokni az itteni légkörhöz. A csapat fantasztikus és a légkör is elég jó. Ezt a csapatott hamar megfogják szeretni "

"A szezont trófeával szeretnénk kezünkben tartani, az elözö szezonban majdnem sikerült a bravúr,az idén nem hibázunk,mert tudjuk mi a feladatunk - mondta a gall, Gallas

Forrás: The Untouchables.atw.hu

Címkék: minden ami arsenal

Gilberto Silva a Panathinaikosban

 2008.07.26. 18:03

Gilberto Silva elhagyta az Arsenalt ,mivel a jövöjét bizonytalanná érezte az Ágyusoknál.Arséne Wenger épiti a jövö Arsenalját ezért kevesebb játéklehetöséget biztositott volna Gilbertonak a 2008-09 évi bajnokiján,ezért ugy döntött hogy távozik.

Gilberto gyönyörü hat évet töltött el az Ágyusonál, és számtalan trófeákkal büszkélkedhet,Arséne Wenger igy emlékezet meg róla {Ezt a cikket a Gilberto Wikipédian találtam}

" Ha soha nem adod fel, akkor mindig van esély, erre ez a Világbajnok nagyszerü példát ad. Csak megkell néznünk hol volt Gilberto, amikor visszakaptuk a labdát és hol volt, amikor megszerezte a gólját.Emlékezünk erre a srácra,aki megnyert mindent "

Gilberto Silva trófeái:))

  • Világbajnok 2002 {Braziliával}
  • FIFA Konföderácios kupa 2005
  • Copa America 2007
  • Seria B bajnoka 1997{America-MG}
  • A Minas Gerais State League Bajnoka 2000 {Atlético MG}
  • FA Community Shield 2002-2004 {Arsenalal}
  • FA Kupa 2003-2005
  • FA Premier League gyöztes 2004
  • Emirates Kupa 2007
  • Amsterdam Tournament 2007

Gilberto mesés karriert futott be az Arsenálnál, és ami legfontosabb hogy hü maradt szeretett klubjához az Arsenálhoz,nem úgy mint Viera,Ashley Cole,Hleb,és még sorolhatnán.Ezért is tartom őt az Arsenal legnagyobb játékosai közt,és a kedvenc játékosom is egyben.Gilberto óriási szerepet válalt a 2003-04 szezonban mikor veretlenül nyerék meg a Premier Leaguet,és akkor még nem beszéltem a 2006-07 idényröl mikor csapatkapitányként remekül helyetesitette Thierry Henryt mikor sérülésekkel szenvedett, és rengeteg pontot szerzett az Arsenalnak. Még pontosabban fogalmazva összesen 11 találattal büszkélkedhetett,evvel második lett a házigólövök listáján.Kicsi G-t ekkor megválasztották a szurkólok és futbalszakik legjobb Arzenalos és Premier League játékossá, megérdemelten.A "láthatatlan falnak becézett játékost" Fair play dijal is kitüntetheték volna, mivel az Arsenal pályafutása során kétszer is elöfordult hogy egymás követö 45 mérközésen nem kapott sárga lapott.Gilberto mikor az Arsenalhoz szerzödött Wenger igy nyilatkozott róla- " Azt szeretem benne,ahogy leegyszerűsiti a dolgokat "Nem hiába kapta meg a csapatkitányi karszalagott az Arsenalban, és a Brazil válogatottban.Óriási tisztelöje vagyok e-remek futbalistának és nagyon fog hiányozni az ö távoléte,még annak ellenére is hogy lassan már veteráni korban van a brazil légios, legalábbis a futballiparban.

Nincs az a potólhatatlan játékos akit ne tudnának potolni,de ez a Gilberto esetében kivételnek számit,mert Gilberto maga az Arsenal, a múlt,a jelen és a jövö,és nem utolsó sorban a dicsöség.

Sok sikert Gilbertó,és köszönet az eltölött évekért és a kupákért!:))

Gilberto trófeákat kiván az Arsenalnak


" Az ágyusok már 3 éve nem emelhettek a magasba egyetlen trófeát sem, és reméli, hogy ez idén nem igy lesz

"Egyetlen dolog kell az Arsenalnak a következö évekbeli sikerekhez, mégpedig az elsö trófeák elhóditása. "- vélte Gilberto Silva

Forrás:Fc-Arsenal.hu :D)

Gilberto szomorú, hogy elment az Arsenal csapatátol 

" Egy kicsit hiányzik az Arsenal. Sok-sok embert kedvelek, és az ott töltött évekért,csodálatos volt, de a csapattól azért igazoltam el,mert a kezdöbe valoszinüleg nem kerültem volna be. De Jó visszagondolni az azelötti évekre, amikor nagy szerepet játszodtam fontos mérközéseken. "

" Wenger elmondta nekem, hogy ö nem tart vissza, hogyha menni szeretnék,és én tudtam hogy valójában mit is jelent ez az egész "

"Amikor megkaptam az ajánlatott a Panathinaikosztól, akkor úgy éreztem most mennem kell, három évet irtam alá és az Arsenalhoz 1 évig volt szerzödésem, és végül az eligazolásnál döntöttem "-vélte a kiváló futballista,Gilberto Silva.

Ezt a cikket a hirkombány oldalán,a The Untouchables.atv.hun található! Thanx!:))

Címkék: silva gilberto

Haladás Vs Arsenal 1:1

 2008.07.23. 18:07

Haladás tiszta fejjel  és kiegyensúlyozott hidegvérrel küzdötte végig a 90 percet,és akkor még nem beszéltem a menthális felkészülésröl ami maga nemében vér profizmusra vall. Csertöi Aurél meccs utáni interjúban annyit mondott hogy...

"...Nekünk nem az Arsenal elleni találkozó jelentette az igazi megméretést" Természetesenen mondat elejéhez hozzátette, hogy "a világ legjobb csapata ellen lépünk pályára,és ez óriási élmény volt számunkra"

Egyszóval le a kalappal a Haladás elött mert egézséges önbizalomra vall,ami nem jelemzö a magyar klub futballjában. Kenesei Krisztián is adott egy mini interjút

"Különösen nem kavart fel a meccs, hiszen játszottam én már a Manchester United ellen is.Az elsö félidöben futballoztunk jobban,aszt hiszem rászolgáltunk a döntetlenre"

Hogy szót ejcsek egy kicsit a Haladás játékáról, nagyon jó védekezö csapatott lehetet látni a hazaiak részéröl. Talán Csertöi Aurél volt egykori klubja "Vidi" féle olasz focisúlitól hozott némi tapasztalatott, mert ragyogóan védekeztek a hazaiak,és egyáltalán nem ijedtek meg az ellentámadásaktól,kontráktól ami engem nagyon meglepett,ráadásol meg is szerezték a vezetést a 25 perc tájékán Kenesei Krisztián találatával.-EZ GYÖNYÖRÜ GÓL VOLT!-Egyszóval tisztességel helytálltak a Szombathelyiek

Az Arsenal fiataljaikról is szót ejtve, probálták minél hamarabb eldönteni a találkozott és ez majdnem bejött a vendégek részéröl,mivel a brazil Denilson bödületes kapufát lött,szinte még mindig itt vann a lelki szememeim elött,történt mindez a 6 minutumban.késöbbiekben nem nagyon tudtak kibontakozni a 16 belül,bár lehetet látni hogy nagyon elején járnak a felkészülési idöszakon,de ettöl függetlenül igen veszélyesen játszották meg a széleken való sok passzos egyérintös támadó futballt,de a befejezéeknél általában kudarcba fuladt,de utolsó percekben nagyonszépen elökészitetette Bendtner Walcott-nak és rögtön be is varta a hosszuba tanári mozdulattal,evvel 1:1 lett 45 játékperc után,és végeredmény is egyben.Az elsö félidö nagyon izgalmasra sikerült két fantasztikus  gyönyörü góllal.

Második félidö kicsit soványkára sikeredet, mivel  a meccs irama is megcsorbult rendesen,túl sok esemény nem  lehetet feljegyezni, voltak, akadtak némi helyzetek mindkét részröl,illetve a Haladásnak egy óriási helyzete volt ,de Sagna a gólvonalró kitesékelte a böröst, igy maradt az igazságos döntetlen.                       

Maga Arséne Wengert is meglepte a hazaiak játéka:

" Nagyszerüen segitette a felkészülésünket ez a mérközés,megnézhettem mit tudnak fiatal játékosaink a rutinos labdarúgókall szemben"-Vélte a kiváló edzö, Arséne Wenger" A magyar csapat más stilust képviselt, mint amely a brit csapatok képviselnek,fontos,hogy számunkra idegen futballal is megismerkedhessünk. De a taktikánk csiszolását is szolgáltatta az öszecsapás"-mondta Wenger.

A Kezdö tizenegy

Haladás: Rózsa-Schimmer-Guzmics-Kuttor-Toth-Kaj-Molnár-Vörös-Orosz-Kenesei-Simon Cserék:Szép'76-Csontos'70-devecsery'76-Rajos'62-Kovács'76-Michael'70-Burkus'75-Sipos'62:))

Arsenal: Almunia Sagna-G Hoyte-J Hoyte-Clichy-Walcott-Denilson,Ramsey-Vela-Bendtner Cserék:Manonne'45-Traore'45-Randall'45-Lansbury'45-Simpson'62 és Coquelin a 62 percben :))

Megj.Volt néhány csalódott szurkoló mivel sokalták a belépö árát,részben érthetö is hiszen a mérközészervezök legerösebb kerettel hirdeték meg az összecsapást Londoni részröl,de ez is arra volt jó hogy minél több jegy elkeljen a Rohoncai úton.De ha jobban belegondolunk megérte mégiscsak kilátogatni mert 2 gyönyörü gólt láthatott a közönség,meghát az iram sem lehetett túl sok panasz föleg az elsö félidöben, mert jól játszottak a csapatok, és nem nem utolsó sorrban láthatták élöben az Arsenált,ami alapjában minden pénzt megért:D)

További meccsértékelés itt!

Címkék: arsenal haladás vs

Haladás Vs Arsenal

 2008.07.21. 18:03

Várthatóan telt ház elött lép pályára az Arsenal Labdarugócsapata kedden 18:30-tól a Szombathelyi Haladás ellen

Az MTI információja szerint mind a 12 ezer jegy elkelt. Gelei Károly mérközés szervezö azt mondta,hogy a cseh Rosicky és a nagy spanyol Fabregas kivételével mindenki ott lesz,az viszont Arséne Wengeren múlik kik lesznek a kezdöbe és mennyi játékidöt biztosit az Arsenal kiválóságainak (Robin Van Persie,Adebayor Samir Nasry Stb.)

Akik biztos ott lesznek: Almunia, Senderos, Djorou, Touré, Eboué, Song, Clichy, Gallas, Sagna, Diaby esetleg Adebayor, Van Persie, Nasry :)

Az élvonalban felkerülö Haladásnak föpróba lesz a hétvégi bajnoki nyitány elött. A mérközést a Sport1-tv közvetiti 18:15 kezdettel.

Egy jópofa beszolás a Haladás hivatalos honlapján,igy szól: " Az Arsenal európabajnok csatára,Cesc Fabregas nem lesz itt, persze nem arról van szó, hogy beijedt volna.Egész egyszerüen csak megérdemelt szabadságát tölti még a középpályás. "

A holnapi meccsen Keresztes Ildikó fog énekelni,mint meghivott sztárvendég.Saját bevallása szerint még sosem hallott az Arsenalról,elöször aszt hitte, hogy valami mosópor reklámféleségröl van szó,de tévedett."Laci a férjem felvilágositott hogy egy focicsapatról van szó"-mosolygott a kitünö hangú énekesnö "Anyira édesen magyarázott, pedig igazából csak a felépésem érdekel "

Címkék: arsenal haladás vs

Felkészülési meccsek

  • Barnet - Arsenal Julius 19. 16:00  - Underhill stadion
  • Haladás - Arsenal  Július 22. 18:30 - Rohonci uti Stadion
  • Burgenland X1 - Arsenal Július 28. 18:30 Ritzing Austria

A szombati meccsröl annyit kell tudni hogy a haziak nem hazai csapatra kiváncsiak,ezt mindenféleképpen elkeletett mondanom,és még annyit hozzáfüznék hogy egy tv társaság sem közvetiti élöben sajnos,marad tehát a zseb tv a neten. Érdekeség hogy a kezdö csapat 1-11-ig lesz számozva, a cserék pedig 12-24-ig.

Kihirdeték a 24 tagú keretet a szombati találkozóra!

Almunia-Barazite-Bendtner-Clichy-Denilson-Dunne-R Fonte-G Hoyte-J Hoyte-Lansbury

Mannone-Nordtveit-Ogogo-Ramsey-Randall-Rodgers-Sagna-J Simpson-Steer-Szczezny

Traore-Vela-Walcott-Wilshere


A Premier Ligás csapatok már elkezték a felkészülés meccseket,több kevesebb sikerrel.

  • Sion - Everton 1:0
  • Zürich - Aston Villa 2:1
  • Aberdeen - Manchester U. 0:2
  • Tranmere - Liverpool 0:1

 A mai meccs a magyaridö szerint 16:00-kor kezdödik


Barnet vs Arsenal 1:2

Gólszerzök (videok): Gillet(Barnet),Simspson és Barazite(Asnl)

  • Arséne Wenger

" Ramsey megmutatta milyen jól lát a pályán, és Coquelin is megmutatta mekkora  tehetcség "

Szóba került Gilberto és Hleb neve az interjú közben

" Hlebet Nasrival jól fogják pótolni, és a francia tehetcség akár jobban is fog szerepelni"

Gilberto-ról mondta " Nagyszerü ember és kitünö játékos, de sajnos úgy döntött hogy tovább áll "

Wenger megnyugtatta a szurkolókat hogy Adebayor Ágyus marad

" A Togoi csatár hétfön csatlakozik a csapathoz, és elkezdi a tréninget,Ausztriában "

 A Togóiról elmondta, hogy "azért sem fog elmenni, mert szerzödése van a klubal "-vélte a kitünö edzö, Arséne Wenger

Szóba került Ramsey neve a szombati meccsel kapcsolatosan

" Ramsey jól játszott, picit fáratnak tünt, mert nagyon keményen dolgozott, és ne feledjükel, hogy a nagy nagy váltásra került sor az életébe,ettöl függetlenül jól játszott "

Anyit még hozzátett a mondatához Wenger, hogy "Szeretnénk még 2 játékost leigazolni a klubhoz, a nyár folyamán "

Forrás:Fc- Arsenal.hu @The Untouchlabes Arsenal.atv.hu

Címkék: barnet vs meccsek felkészülési asnl

A Togói-ról

 2008.07.16. 18:57

Adebayor már biztos hogy nem megy a Milanhoz,de az átigazolási szezon még javában folytatodik,és aszt is szinte biztosra veszem hogy lesznek még neki kéröje sajnos, de én bizom Ade maradasában, mert nagyon fontos része a csapatnak, és nem egyszer nyilvánitotta ki mély érzelmeit a klub iránt.

Ade rendkivüli gólveszélyes és fejjel is nagyon hatékony tud lenni, ami nagyon fontos tényezö,még a Nicklas Bendtner nevét is megkell hogy emlitcsem ,aki még ilyen jól fejelö a csapatban, és ezt bebizonyitotta a 07-08 szezonban. Az Arsenal játékába igen is kellenek jó fejelö játékosok,mert széleken vezett kontráknál,szögleteknél,és pontrugáspknál ez szükségszerü-ez tény.

Sajnos pontos statisztikám nincsen, hogy menyiszer volt eredményes fejjel,de az biztos,hogy nem kevésszer talált be az ellenfelek hálójában,ezért is kell nekünk a Togói fenegyerek.

Ha jobban belegondolunk, hogy az Arsenal játékosai átlagban igen alacsonyak akkor elgondolkodik azon az ember ,hogy Adebayor menyire is fontos része a csapatnak.

Nagyon nagy veszteség lenne a klubnak,ha eligazolna, és ezt Peter Hill-Wodd az Arsenal elnöke nem régen adótt nyilatkozatában kijelentette, hogy semiképpen sem szeretnének megválni töle.

" Azt szeretném hogy Adebayor maradjon."-mondta Hill-Wood a Daily Telegraphnak

" Adebayornak még sok idö van hátra a szerzödéséböl, és semmiféle hajlandóságot nem mutatunk rá hogy elengedjük "

Címkék: a nagy togói

Hirek,Pletykák,Stb.

 2008.07.14. 17:02

Arshavin menedzsere szerint Arsenal lenne a legideálisabb választás a középpályás számára,mivel Arséne Wenger óriási hatással van a játékosaira.

" Wenger hatása játékosokra óriási.Ha leigazolná az Arshavint az Arsenal azzal mindét fél jól járna,Arsavin 27 éves játékos. A fiatal játékosok együtt az idösebbekell nagyon hatékonyak lehetnek "-mondta Dennis Lacther a Sky Sportsnak

A BBC hire szerint a Zenit 16 millió fontért szerezhetné meg az Arsenal

Hannibal Lechter hozzátette, a Barcelona új edzöje,Pep Guardiola nem rendelkezik edzöi tapasztalattal, és ez is befolyásolhatja a játékosokat a döntésben, hogy hova igazoljon.

Forrás:telesport


Ki kivel játszik a felkészülési idöszakban? A Preimer League csapatainak összes elökészületi meccse itt található! (Everton,Fulham,Liverpool,Manchester City,Hull )

Bemutatták az új idegenbeli mezt,melyet 2008-09 szezonban fognak viselni.A 20 év alkalmából a 1989-es bajnokcsat szerelése ihlette.Jó mez nézést!


Gáláztak a tiz éve VB-gyöztes Franciák

A Zidenin Zidane vezette alakulat 78 ezer nézö elött 3:3-as döntetlent játszodtak egy nemzetközi klasszisokból álló csapattal.

A "vendégeket" Arséne Wenger irányitotta.

Az együtesben olyan kiváloságok kaptak helyet, mint Zvonimir Boban, Edgar Davis,Gianfranco Zola, vagy a mezöny legidösebbike Emilio Butraguneo.

A gólakat Zidane (66.), Ludovic Giuly (89.), és Bernard Diomede (90.) valamint Butraguneo (25.), Pauleta (70.), és Davor Sucker (89.) szerezte.

Az 1998 Franciaországi világbajnokságon a házigazdák együttese,ugyanebben a stadionban 3-0-ra nyert a Brazil válogatott ellen.

" Tiz éve tele voltunk reményekkel, ma telve vagyunk örömmel "-mondta Aimé Jacquet,a francia csapat akkori szöv. kapitánya a találkozót követöen.

A világbajnok csapatból Emmanuel Petit, Patrick Viera és Thierry Henry hiányzott,öket meghivottak helyetesitették.

Címkék: hirek pletykák stb.

Wenger dicséri az új szerzeményét


A 21 éves Francia játékos több mint kéthete jelentette be, hogy az Arsenal játékosa lesz. Mai nap folyamán hivatalossá vált, hogy a Marseille középpályása az Arsenalban folytatja a pályafutását.

Nasry hosszútávú szerzödést kötött az Ágyusokkal, ám aszt nem hozták nyilvánoságra, hogy menyibe kerül.

" Nagyon örülök, hogy az Arsenal futballistája lehetek, ez nagyon sokat jelent számomra "

" Ez nagy lépés a karrierem szempontjából, hiszen a az Arsenal hatalmas klub,minden tölem telhetöt megfogok tenni, hogy a csapat segitcségére legyek. "- vélte Samir Nasry

A Londoni klub régen kiszemelte magának az ifjú tehetcséget,aki a Francia válogatottban kétszer lépett pályára.

Wenger új kiszemeltjének nem lesz sok idö beilleszkedni, mert agusztus 12-én játszanak  bajnokok ligája selejtezöt,és több mint valószinü, hogy Nasry is föszerepethet kaphat.

" Nasry fiatal gyors és tehnikailag is rettentöen képzett. "-dicsérte Nasryt Wenger

" Az útobbi két évben rengeteget feljlödött a Marseille-ben és a válogatottban is, ezért is biztos vagyok benne , hogy helyt fog állni az Arsenalban.-vélekedett Arséne Wenger.

A Northamtonchron .co.uk.-nak adott interjút Wenger

" A közeljövöbben egy kulcsfontosságú játékossá nöheti ki magát.Aaron Ramsey is hasonlo kalibireü,de az ö ideje a csapatnál hamarosan eljön "

"Samir nagy feladatott vállalt a Marseille-nél. A francia válogatottban is hamarosan nagyá válhat, és remélem kiváló Ágyús lesz belöle. "

/Az Arsenal Fan Site! honlapon 15.8 milló font van feltüntetve/

Címkék: az arsenal samir nasry t megszerezte

Hirkombány

 2008.07.10. 19:33

Kerrea Gilbert kölcsönben adják,ami nem túl jó elöjel Peter 135 szerint,mivel a legjobb játékosokat nem adják kölcsönben, és ebben látok én is sok igazságot,de nem lennék ellenére ha forditva sülne el a bloger észrevétele.A kis titán tavaji szezonban lett ismert mivel kilenszer lépett Arsenal elsö csapatában,és annak kezdötizenegyébe,javarészt. Eddig két klubnál légióskodott a Cardiff City és a Southend Unitednél.Remélem hogy nem 30 évesen fogjuk viszont látni az Arsenalban.

Bacary Sagna-t Wenger Chelsea ellen léptete pályára legelöször, és ami érdekes, hogy a legelsö gólját az Arsenal szineiben a Chelsea ellen szerezte mégpedig a visszavágon 2008 márciusában.Sagna nem régen adott nyilatkozatott a médiának ,hogy szomorú a rossz szezonzárás miatt, és túl kell tenniük magukat a 3 helyezés miatt.

"Idén nem tervezgetünk annyit ,mint tavaj,talán abban buktunk bele.Bizzunk benne,hogy bajnokok leszünk"

"A tavalyi szezonzárás nagyon rosszul sikerült, és nagyon gyorsan túl kell magunkat tenni a 3 helyezés miatt."-vélte a kiváló védö,Bacary Sagna

"Azokból a leckékböl tanulnunk kell, ha nem akarjuk ,hogy megismétlödjön a következö szeonban."

"A múlt héten újból elkezdtem edzeni és szertném minél hamarabb a régi formámnál jobbat nyújtani,a szezonkezdésre fitt szeretnék lenni.-zárta sorait Sagna

Sagna szerint Adebayor távózni fog a nyár folyamán,bár nem hivatalos a cikk,azért nem árt az óvatosság.

"Adebayor szerint túl szeretne lenni a 3. helyen,ezt már nem az Arsenalban szeretné megvalositani,bár ezeket nem mondta neken ,de lehetet látni rajta csalódotcságot."-Reméljük hogy ez igy nem igaz,és bizzunk az ö maradásában, mert nincs igazság Adebayor nélkül.

Címkék: hirkombány

"A Chelsea hülyegyereke"

Két év elteltével sem tudnak megbocsátani A$hly Cole-nak az "Ágyusok" fanatikusai, amiért az Angol válogatott és a csapatuk balbekje a Chelsea-ben keresi a napi betevöjét.

Szeretetböl vagy utálatból, de  mindenképpen  fabrikáltak dalt az Angol futballszurkolók valamelyik labdarugóról.

Az Arsenalnál már notáztak már Patrick Viera, Thierry Henryröl, Cesc Fabregasról,Robin Van Persieröl.Viszont a szimpátia könnyen könnyen unszimpátiává fordulhat, és akkor még finoman is fogalmaztunk az A$hly Cole-ról született dalal kapcsolatosan -Yutubra is felkerült a hivatalos változat! :D)

Egy Angol slágert költötek át az Ágyusok fanatikusai, ennek pedig ugynevezett hivatalos kocsmaváltozata is. London piros-fehér szurkolói elöszeretettel tombolnak a költeményes karaoke esten.A dalam és a hangszerelés még ismerös is lehet, a szöveg azonban sajátos.

Magyara forditva ennyit tesz: "Cole inkább a gazdag negyedbeli "kékeket" választotta, minthogy hüséges lett volna nevelöegyesületéhez. A fényüzés és a csillogás számit neki, ez pedig buta énekes feleségének sincs ellenére."

Ezenkivül, Angliában elterjett az a pletyka hogy Cole saját neméhez vonzodik, a szurkolók pedig válogatottbeli társai Jermaine Jenas és Jermaine Pennant személyesen is ajánlanak neki partnert. A refrén egyszerüen a Chelsea hülyegyerekének tartja a védöt.

Amikor pedig az "imádott" A$hley visszatér az Emiratesbe, folyamatosan az áruló Judás jelzövel illetik.

Forrás:pepsifoci.hu


 Megvan kötve az Arsenal menedzserének a keze

Arséne Wenger bevallasa szerint az Arsenalnak minden évben el kell adnia legjobb játékosait, hogy kitudja fizetni az új otthonát az Emiratest stadiont.

Az Észak Londoni klub 2006-ban költözött át a régi otthonából, a Highbury-ből a 430 millió fontért épitett Emiratest Stadionban,amely 60 ezres kapacitásával a Premier League második legnagyobb arénája.

"Úgy kell irányitanaunk az Arsenalt, hogy elérjük a hazai és európai futballporondon kitüzött céljainkat, miközben 17 év esztedöen keresztül évi 24 millió kell felszabaditanunk, amit a stadionunkért fizetünk."-nyilatkozta Arséne Wenger

Bizonyos szinten meg van fogva Arséne Wenger keze, mivel nem szórhatja a pénzt új játékosokra.

"A klub stratégiája szerint minden évben el kell adnunk a játékosainkat és csak kevésbé drágát vehetünk"-vélte Wenger

"A klub játékospolizikája szerint inkább az ifjakat részesiti elönyben a sztárokkal szemben és a szinten kell tartanunk a játékounk minöségét is"-folytatta Arsenel menedzsere, Arséne Wenger.

Az Ágyusok közvetlen riválisai, a Chelsea, Manchester United képesek akár csillagászati összegeket is kifizetni a játékosaikra, ami csalódottcsággal tölti el a francia edzöt.

"Ha megvolna a hatalmam, hogy alapjaiban változtassak a labdarugáson, az az a átigazolási rendszer lenne, ami a zsoldosokat csinál a játékosokból. Ha a rosszak meradnak, ha jók egyböl a távozáson törik a fejüket."-zárta szavait Arséne Wenger

Forrás:Sportforum

Címkék: az ex wenger megvan kedvencüket gyalázák arsenál szurkolok keze kötve

Emmanuel Adebayor ügynöke szerint az Arsenalnak is megkell mutatnia,hogy akarja-e ezt a szoros kapcsolatott védencével

Sthephane Courbis , a 24 éves támadó ügynöke szerint nagyon fontos, hogy az Arsenal erösen kifelyezze azonszándékát,hogy ragaszkodik a tavayi gólgyárosához.

"Alapvetöen fontos,hogy az Arsenal kifelyezze menyire ragaszkodik hozzá."-vélekedte a Daily star nevü lapnak Courbis.

Söt ,még kicsit szentimenthálisabb húrokat is megpengetett:"Igazi szerelmi történet bonyólodott az Arsenal és Ade között,a kapcsolat edzöjével pedig tiszteleten és bizalmon alapul."

"Ha pénzen múlna a dolog,akkor már kérte volna a távozását.Csupasziv ember,nem csak az anyagiak érdeklik és nem kapzsi"

Az elmúlt hetekben a Milan vezetése azt az álláspontot képviselte, hogy Adebayor vagy senki.

"Adebayorért az Arsenal 45 millió eurot szeretet volna kapni, de az olasz klubbok nem tudnak ekkora összeget kifizetni a Londoniaknak. Ami aszt illeti, a világ legnagyobb játékosai már nem akarnak Olaszországban szerzödni, mivel más nagy klubok mint a Barcelona és a Chelsea sokkal jobb financiális helyzetben vannak"-nyilatkozta Galliani

Egy másik lapértesülés szerint:

Sokan Wengert hibáztatják, hogy Adebayor ára egekbe szökött,de eszt árfolyamot a menedzsere Stephane Courbis szabja meg.Bár ö sem egy nagy pénz hohász,de a 2007-08-as teljesitménye alapján született meg a jelenlegi ár.

Adriano Galliani elmondta,hogy ö nem fizet fenomenális árakat egy olyan játékosért, akit az Arsenal 18 hónappal ezelött mindössze 7 millió angol fontért szerzödtedték. Az elért eredményeiért tényleg nagyra tarja,de ez még csak egy év volt-mondta el a véleményeit Adriano Galliani

És egy inerjú a mi Adebayorunktól itt www.focitipp.hu/

Címkék: adebayor célkeresztben

Ljunberg lemondta a válogatottságot

A 31 éves játékos volt a svéd nemzeti együttes csapatkapitánya az Eb során,elmondása szerint ennyi évesen egyre nehezebb megfelelni klubjában és hazája gárdájában is, ahol 1998-ban mutatkozott be.

Szerepelt három EB-én és két Vb-én is a pályafolyamán során, a vasárnap véget érö kontinens tornán törött bordával játszott,egy speciális védöfelszereltcség segitcségével. 


Rosicky gyógyulás utján

Rosicky január óta sérült,térdmütétjére májusban került sor,ami miatt kihagyta az EB-t.Sokan tartanak töle hogy kihagya az szezonkezdetet az Arsenalban,de a Prágában gyógyulgató középpályás szerint nem rossz a helyzet.

"Azt, hogy nem kell mankót használnom, nagy megkönnyebülés.Hat héttel a mütét utánig szigorúan be kelett tartanom a mankóhasználatot.Ennek most vége,de sosem fogom elfelejteni."-nyilatkozta Rosicky a honlapján

"Szerda volt az elsö alkalom, hogy mindenféle segitcség nélkül járni tudtam,semmi különlegeség nincs benne,de legalább járni tudok.Botladozva ugyan,de már hozzászoktam. A szokásos muzdulatok megtételéröl elszokva a térdem egyszerüen merev, idöre van szüksége."-vélte Rosicky

"Pár nap múlva Angliába utazok,ahol sokkal kidolgozottabb rehabilitácio vár rám. Nem tudom milyen lesz,de végre kezdek evvel valamit. Biztos vagyok benne,hogy az Arsenal Specialistái jól átgondoltak mindent"

Forrás:Arsenalhungary.hu


A hivatalos mezszámok a 2008-09-es idényre

Nagy változások nem történtek a 2008-08-es szezon mezszámai illetöen.Almunia az 1 számut,Carlos Vela 12,Aaron Ramsey pedig a 16-ost kapta meg.Nem sokkal késöbb a hivatalos bejelentés után Theo Walcott megkapta Thierry Henry mezszámát a 14-est.

  1. -Manuel Almunia
  2. -Abou Diaby
  3. -Bacary Sagna
  4. -Francesc Fabregas
  5. - Kolo Touré                      
  6. -Philippe Senderos
  7. -Thomas Rosicky
  8. -
  9. -Eduardo Da Silva
  10. -William Gallas
  11. -Robin Van Persie
  12. -Carlos Vela
  13. -Alexander Hleb
  14. -Theo Walcott
  15. -Denilson
  16. -Aaron Ramsey
  17. -Alexander Song
  18. -
  19. -Gilberto Silva
  20. -Johan Djourou
  21. -Lukas Fabianski
  22. -Gael Clichy
  23. -
  24. -Vito Manonne
  25. -Emmanuel Adebayor
  26. -Nicklas Bendtner
  27. -Emmanuel Eboue
  28. -
  29. -
  30. -Armand Traore

 Forrás:Arsenal.com


 

Címkék: rosicky a... gyogyulás utján ljunberg lemondta

Adebayor Afrika sikerben hisz

 2008.06.27. 19:37

Fabregas show a sport 1 müsorán!

                                                                                                                      Szombat este 20:15 Sport 1, ismétlés Julius 15-én ugyanitt:D)

Több infó a www.pepsifoci.hu/node/11249

Ha nem hiszitek akkor klik ide sport1tv.hu/index.php


Miközben Európa küzd az öreg kontinens aranyéremért,Emmanuel Adebayor már a 2010 VB-re gondol.

Az Arsenal Togói csatára nem tartja kizártnak, hogy két év múlva Dél-Afrika valamelyik válogatottja lép trónra.

 

Egyre több Afrikai Labdarúgo bizonyit fényesen Eúropában.Mivel magyarázza a formajavulásokat?

"Útobbi 10 évbe azt akartuk bebizonyitani, hogy képesek vagyunk átirni a futballhistóriát." -Válaszolta Adebayor

Kiket tekint Afrika példaképének?

"Roger Millát,George Weah-ot,és még sorolhatnám a neveket.Ök még afféle "elsö fecskének" számitottak,most már hosszan lehet számolni az Afrikai kiváloságokat"

Togo meglepetésre ott volt a 2006 Vb-én,ám az igazán nagyok álmait nem zavarta

"Németországban megmutattuk, hogy apró kis ország is képes szenzációra.S ha két év múlva,nem mi,de valamelyik afrikai válogatott szenzációt okozhat."

Sokan kétségbevonják, hogy Dél-Afrika jó rendezés lesz!

Pedig a szervezésben bizonyitanak. Igaz, a válogatottjuk aligha ha jelent komoly kihivást másokra nézve.

Sokan aszt mondták, miután Thierry Henry távozott az Arsenaltól,az ágyúsok szétesnek.

"Ez dühitett engem is.Kettözött erövel játszotam azért, hogy méltó választ adjak a fanyalgóknak.Érdekes az Angol lapok,amelyek kicsit lenéztek engem is,manapság az én "csodálatos futballomról" irnak, Akkor hol van az igazság...? "

Mi a véleménye a Francia edzöjéröl Arséne Wenger-röl ?

"Zseni"

A következö Angol bajnokságban mirre viszik ?

"Ha maradok akkor igérem:Igazi Afrikai hangúlatot varázsolunk az Ágyusok öltözöjébe,ami kihat majd a csapat teljesitményére is.Elvégre Kolo Touré, Emmanuel Eboue, és Alexandre Song ér már annyit,mint bármelyik náció kiválósága"

Futballista.hu / Köszönet a cikkért!

Címkék: afrika hisz adebayor sikerben

Arséne Wenger az EB alatt sem pihen,mivel szakkommentárként figyeli az meccseket,részletek a L'equipe interjujából a Focitipp honlapján itt!www.focitipp.hu/conent=hirek&id=3448


Gael Clichy nemrégen hosszabitotta meg a szerzödését,mely 2012 -ig szól.Hirek szerint csábitotta a Juventus és a Roma is.

A 22 éves futballista az újságókból tudta meg,hogy melyik klubok éredeklödned iránta,de egyáltalán nem foglalkozott a kérdéssel,mert mindenképp maradni akart Londonban.

"Öszintén szólva csak utólag,az ujságokból tudatam meg,hogy melyik olasz klubbok szerettek volna leigazolni."-tisztázta a dolgót Clichy

"De egyáltalán nem érdekelt.Mindenképpen az Arsenalnál szeretm volna maradni,úgyhogy semivel sem tudtak volna meglepni.Azért szeretem volna mihamarabb tisztázni,hogy hosszú távra itt maradok, hogy senkisem probálkozzon,mert az bizonytalanságott szül.

"A jövőm tisztázódott,a következö idényben komoly trófeákra is vágyom."-vázolta az elképzeléseit Clichy


Arsenal Magyarországra érkezik julius 22-én

Hivatalosan is bejelentették hogy Szombathelyre érkezik az Arsenal,szerzödés úgyanis kimondja hogy az Ágyúsok legjobbjaikat kell szerepeltetniük.Jegyet elöre nem lehet kapni a találkozóra.

"Elöször a Schalket 04 szerettük volna meghivni a Rohoncai útra,de ök visszavonták a meghivást."-árulta el a klub honlapjának Tóth Miklós a Szombathelyi klub igazgatója.

"Ezt követöen kerültek képbe az Angolok,akik julius 19-étöl Ausztriában,Bergenlandban edzötáboroznak.Nem egyszerü feladat meggyözni öket, de hosszú - hosszú tárgyalássorozat végén mégiscsak sikerült."

Forrás:zoom.hu


 

Címkék: arsenal szombathelyre látogat

Song szerzödést hosszabitott

 2008.06.22. 09:11

 Az Arsenal játékosa, Alex Song hosszutávú szerzödést irt alá az Ágyúsoknál

A 20 éves játékos 2000-ben került a klubhoz a Bastia-tól egy évre kölcsönben, majd meggyözö teljesitménye miatt a szerzödését végletesetették egy évvel késöbb.

A 2006-07 idényben kölcsönadták tapasztalatszerzés céljából a Charton Athleticnek,visszatérése után nagyon jó benyomást tett Arséne Wengerre.

A 15-szörös kameruni válogatott játékos 07-08 szezonban 15 alkalommal lépetett pályára az Ágyusoknál,az évad végefelé sorozatban öt meccsen is játszhatott középhátvédként.

"A klubnál mindenki nagyon örül, hogy Alex új szerzödést kötött és arra koncentrál, hogy minél hamarabb bejátssza magát a kezdöbe."-áll az Arsenal hivatalos honlapján


Szerzödést hosszabitott Gael Clichy az Arsenal szélsö hátvédje

Clichy 2003-ban igazolt az Ágyúsokhoz az As Monacotól.

A francia szélsöt2007-08-as szezonban játékosok szervezete megválasztották az év csapatába.

Clichy eddig 146 mérközést játszott az Arsenalban

Forrás:Nso


 
 
Az Arsenal megszerezte a francia futball legnagyobb tehetcségét,Samir Nasrit. Hivatalos bejelentés még nem történt, de a BBC szerint a francia játékos elkötelezte magát az Arsenalal


A 20 éves Samir Nasri az elmúlt szezonban megválasztották a francia liga legjobb fiatal játékossá választották,a Marsielle szurkolói pedig csapatuk legjobbjává választották.

Nasry az Algéria származásu játékos Franciaország külömböző korosztályos válogatottjaiban szerepelt, és az U17-esekkel Eb is nyert,2007-ben mutatkozott be a felnött válogatottban.

A BBC úgy tudgya hogy a kivásárlási ára 13.5 millió font volt,és az Arsenal arra törekedett, hogy már az EB elött letudjon mindent az ügyletben, de csak az utolso pillanatban sikerült megállapodni, ezért vártak a bejelentéssel.


 Fabregas "Jobbak vagyunk az olaszoknál ..."

Cesc Fabregas szerint Spanyolországnak erösebb csapatava,mint az olaszoknak,de ehez  szükségünk van a labdához,hogy mi legyünk többet mezönyfölényben, és többet veszélyeztessünk az ellenfél kapujánál

"Technikaliag sokkal képzetebb vagyunk, ha nálunk van többet a labda, akkor nem tudom elképzelni, hogy bárki legyözzön minket!"

"A gondot azt jelenti ,hogy az Olaszoknál vannak a legjobb labdaszerzök,viszont Gennaro Gattuso és Andrea Pirlo elvannak tiltva! A helyettük pályára kerülö kettös teljesitmény döntö lehet a végeredmény kialakulásában"

"Szerintem David Villa duplájával  2-0-ra fogunk nyerni!"             Forrás:Topfoci

-Az biztos hogy a spanyolok a világviszonylatban az egyik legtechnikásabbak közé tartoznak,az Olaszválogatott inkább taktikában és menthálisan igen erösek,söt... !

A spanyolország - Olaszország mérközést 20:45 kezdettel, a Magyar 1 közvetiti!

Euro 2008 blog eurosporteb.blog.hu


 

Címkék: és .... song clichy szerödést

2007 - 2008 Összefoglaló 1.

 2008.06.20. 10:00

 

A játékosok

  • Manuel Almunia
Vártnál is jobban teljesitett a spanyol kapus, de vannak még gyenge pontjai,illetve voltak,mintpéldául sorrfaligazitás-felállitás a pontrugásoknál és szögleteknél, mely egy kicsit elbizonytalanitja,de az évek során kiküszöbölhetö.Nem akarom elvenni az ö érdemeit ,mert rengeteget tett a csapatért, de vannak nála jobb kapusok is, mindezen idáig? Talán ha egy kicsit határozotabb lenne akkor asztmondom, hogy majdnem klasszis kapusról van szó,de ez igy nem rossz teljesitmény.

  • Jens Lehmann
Sajnos két óriási bakit követt el,és emiatt vált másodkapussá ebben az idénybe.Sajnálom hogy igy ért végett a karrierje az Arsenalban ,mert profi kapusról van szó.Remélem Almunia felnö a feladthoz ,hogy méltó utódaként helyetesitse Lehmann a következö idökben.Köszönjük a szép éveket, és sosem feledjük hatalmas bravurokat,védéseket.Lehmann az isten !!!

  • Bacary Sagna
Sajnálom ,hogy nem elöbb talált erre fantasztikus gyerekre Wenger.Hihetelenül indult a pályafutása az Arsenalban, mivel még csak egy éve igazolt le, és már meghatározó játékosa lett a kezdökeretben.Szerintem világviszonylatban simán veri többi játékososokat hasonló poziciokban,mert Bacary Sagnábol csak egy van.Nem lennék meglepve ha Wenger följebb tolná ,mert védö létére igen sokszor kiveszi a részét a támadásépitésben,kontrákban.Nem egy gólpaszt adótt a társaknak,söt megszerezte az elsö gólját az Arsenál szineiben, méghozzáa Chelsea ellen.Hihetetlen ez a gyerek !!!
  1. (chelsea) '58 marc.23.
  • William Gallas
Kicsit meglepödtem, hogy a szezonkezdetekor neki adta a karszalagot a Mester,de utólag öt igazolta az élet.Gallasnak rengeteg tapasztala és rutinja van.Nagyon jól ismeri más csapatok gyenge pontjait és elönyeit.Talán emiatt is érdemelte meg a csékát? Ha nem tévedek 8 évet huzót le a Chelsea-ben - lassan már-már veterának számitó Francia védö.
Sajnos egyetlen nagy hibája van,mégpedig túl forró fejü,és eszt alátámasztja a Birminghami eset sokak szerint.Én ennek ellenére jövöre adnám a csékát,mert megérdemelné az eddigi látottak alapján.
  1. (manchester united) '93 nov.3.
  2. (wigan athletic) '84 nov.24.
  3. (chelsea) '45 dec 16.
  4. (bolton) '63 marc.29.

  • Kolo Touré
Remekül játszott a bajnokságban mint mindig, de Afrika kupán visszatérve kicsit vissza eset, de nem látványosan, köszönhetö annak hogy világklasszis játékosról van szó. Ö akkor is jól teljesit, ha fáradt, ha csalódott, ha esik, ha fúj, mindig. Ezért is közönségkedvenc
Talán  e-két ember közt döl el a csapatkapitányi karszalag.
  1. (bolton) '67 okt.20.
  2. (middlesbrough) '86 marc.15

  • Gael Clichy
Emberileg is megéllja a helyét,mint a saját maga posztján,ugyanaz mint Sagná-val.Egy igen szoros párhuzamot lehetne húzni ketöjük közt,mivel ugyanugy olvassa a játékot és kiveszi a részét a támadásépitésben is.Nincs annál jobb szó,hogy lenyügöző.Értékelni lehetetlen, mert az egyik világlejobb balbekkje.Hol vann már a Brazil Roberto Carlos? he-he

  • Philipp Senderos
Ö a fekete bárány sokak szerint,de óriási szive van és nem utolsó sorban jó játékosnak is tartom,én nem értem miért vádolják ennyiszer,mivel nagyon jó felépitésü játékos.Sajnos a társai kiszoritották a kezdötizenenegyböl és ebböl adodóan alakult ki a meccshiány,neki több idöt kell hagyni hogy kiválóan szerepeljen,és eszt a kolega a blogjában nagyszerüen  kiemelte,mert ha belelendül akkor nagyott tud alkotni.Én jövöre többet szeretnén látni a kezdöben.
  1. (sundeland) '14 okt.7.
  2. (blackburn) '4  febr.14

  •  Cesc Fabregas
Wenger magához hivta Cesc-t és megmutatta mire kell neki jobban odafigyelnie.Cesc megfogatta a Fönök tanácsait és 13 gól-ig jutott összeségében,ami nem kis teljesitmény,ráadásul ö adta a legtöbb gólpaszt.Fabregasnak óriási szerepe volt abban hogy az Arsenal - Milan bl meccsen egy szépségdijas gólal mattolta a hazaikat egy káprázatos gyönyörü gólal,de ez már történelem.Cesc ebben a szezonban  ismét sokat fejlödött, és még mindig nagyon fiatal.Minden elismerésem!

  1. Góljai (sparta prague) '72 percben,2007 agusztus 15
  2. (manchester city) '80 perc.agusztus 25.
  3. (sparta prague) '82 perc. agusztus 29.
  4. (portsmouth) '35, szept 2.
  5. (tottenkham) '81 szept 15.
  6. (sevilla) '27 szept 19.
  7. (derby) '70 perc. szept.22.
  8. (slavia prague) '5 okt.23.
  9. (slavia prague) '58 okt.23.
  10. (liverpool) '80 okt.28.
  11. (manchester united) '48 nov.3.
  12. (newcastle) '80 jan.29
  13. (milan) '84 marc.4.

  • Mathieu Flamini
Nagyon erös egyinéniség, és meghatározó játékos volt a csapat lendületes játékában,én mindig is hiányoltam az ilyen kaliberü játékosokat az Arsenal-ból, mivel nem pátyolgatta feleslegesen a labdát, amolyan In You Face stilusa volt,nagyon szomorú voltam amikor megtudtam hogy eligazol,talán sohasem bocsátom meg neki?
Szóval Flamini az a játékos volt aki játékszervezésben is kivedte a részét ,és igy Cesc-nek sokszor megkönyitette a munkáját.Érzékeny veszteség lesz az ö távólléte,"Life?"
Flamini több fontos gólt is szerzett,ha osztályoznom kéne egy 10 skálán,én kilencet adnák neki.
  1. (reading) '44 nov.12.
  2. (aston villa) '24 dec.1.
  3. (newcastle) '73 jan.29.

  • Emmanuel Eboue
Szerintem jobban teljesitett a védelemben,mint a jelenlegi posztján, de ez még fejlödési folyamat nála.Arsenal egy olyan csapat hogy több poszton is teljesitenük kell a játékosnak és ez igaz Eboué esetében is.
Az új poszján vannak nagyon jó megmuzdulásai, de rendszerint pontatlanok.Csiszolódnia kell még, amugy megbizható játékos, talán egy kicsit le kell neki higadnia.
Jövöre remélem mégjobban fog teljesiteni,ez igy nem rossz-se több, sem kevesebb.

  • Thomas Rosicky
Ö mindig a legjobbat nyujtotta (bár kevesett játszott sérülések miatt) nagyon fontos gólokat szerzedt,mint pl a Midllebrough elleni mérközésen,ö volt az aki utolsó másodpercben egyenlitett.Hlebbel együtt igen kimagaslott a peremier ligás csapatok középpályásai közül.
  1. góljai:(sparta prague) '7 agusztus 29
  2. (portsmouth) '59 sept.2.
  3. (bolton) '81 okt.20.
  4. (wigan athletic) '86 nov.24.
  5. (middlebrough) '95 dec.9.
  6. (everton) '94 dec.29.
  7. (fulham) '82 jan.19.
  • Alexander Hleb
Nagyon technikás és tudatos futballista, föleg a Bl-ben nyujtott óriási teljesitményt.Ö nála vettem észre hogy kezedett beleúnni ebbe a sokpasszos látványos játékba, és probált nem egyszer az egyben feltörni az ellenfelek védelmét hazafias bátorsággal.Látszik hogy sokkat fejlödött és rutinjai tapasztalata is megduplázodott.Remélem marad a klubnál ,mert szükség van az ö játék intelligenciájára.
  1. Goljai: (fulham) '90 perc. 2007 agusztus 12
  2. (sparta praga)  '90 -perc. 2007 agusztus 15
  3. (slavia prague) '50 perc okt.23
  4. (reading) '78 nov.12.

  • Gilberto Silva
Wenger pihentette Gilbertot, mert 2007 nyarán a Brazil válogatottban volt hivatott,és a fönök nem tartotta jó ötletnek szerepeltetni.Késöbbiekben sem volt szerencsés mert remekül helyetesitették, és igy nagyon nehéz volt bekerülnie.Szezon végefelé sikerült utat találnia magának, de túl sok volt a padozás, és ez a teljesitményét kicsit megkoptatta.Persze lehetet hallani mindenfélét hogy kiöregedett,lelassult stb-ez igy nem 100% igaz.Sokkal többre képes mintahogy aszt sokan gondolják igy 30 évesen is.
  1. (reading) '38 apr.19.
  • Theo Walcott
Idény elején még bátortalan volt, és fizikálisan sem tudta felvenni a versenyt legalább is mind a 90 percig.De Wenger fokozatosan egyretöbb játéklehetöségett adott neki és, fokozatosan egyre magabiztosabb is lett.Legelöször az Angol U21 /Aszem/ válogatottban figyeltem fel rá, mert nagyon nagy akarással és eredményesen játszott.
Theo
igy is 7 gólig juttot, és bajnok ligájában duplázott is.Meg kine emlékezne a Bl Liverpooli visszavágon ahol egy óriási felfutásával visszahozta a reményeket az Ágyusoknak. Fantasztikus ez a gyerek, egy fantasztikus csapatban!
  1. góljai: (slavia prague) '41 okt.23.
  2.  (slavia prague) '54 okt.23.
  3.  (tottenham) '78 jan 9.
  4.  (birmingham) '50 febr 23.
  5.  (birmingham) '55 feb.23
  6.  (derby) '78 apr.28.
  7.  (sunderland) '24 majus 14.


  • Emmanuel Adebayor
"A Szerelem dalával elindult Emmanuel "....Adebebayor! Pontosan ahogy a dal is cimkézi! Arséne Wenger bizta meg meg Adebayort hogy potólja Thierry Henryt,persze sokan kételkedtek benne, köztük jó magam is.Én mindig is tudtam hogy kiváló képeségü játékost de Henry-t nem lehet csak ugy potolni,de neki mégis sikerült,igaz hogy volt egy egy hullámvölgy mikor képtelen volt gólt lönni, de ha beleveszem a megnemadott gólokat rossz birói dönéntesek miatt, és a sokk les helyzeteket föleg a Bl-ben akkor sem gyenge teljesitmény.Óriásit fejlödött Adebayor a tavalyi szezonhoz képest,06-07 szezonban még hiányzott a rutin és a magabiztosság, egészen ideáig.Ade ebben a szezonban 30 gólig juttot, és számos elismerésben részesült,és ö lett a csapat gólkirálya is.Gergely Robert precizen aláaknázta Adebayort, mivel hatalmasatt robbantott.Csak igy tovább ! Szeretünk Ade! :D)
  1. góljai:(portsmouth) '8 11-böl,szept.2
  2. (tottenham) '66,és '90 perc. szep 15.
  3. (derby) '25 szept.22
  4. (derby) '50 (11-böl) perc. szept 22.
  5. (derby) '80 perc. szept.22.
  6. (reading) '52 nov.12.
  7. (aston villa) '36 dec.1.
  8. (newcastle) '4 dec.5.
  9. (tottenham) '48 dec 22.
  10. (everton) '78 dec.29.
  11. (aston villa) '19 jan.1.
  12. (birmingham) 22 ' (11-böl) jan.12
  13. (fulham) '20 jan.19.
  14. (fulham) '39 jan. 19.
  15. (tottenham) '70. (Carlin Cupa) jan 22.
  16. (newcastle) '50 FA kupa jan.26
  17. (newcastle) '84 FA kupa jan.26
  18. (newcastle) '40 jan.29.
  19. (manchester city) '9  febr.2.
  20. (manchaster city) '88 febr.2.
  21. (blackburn) '90 febr.11
  22. (milan) '92 marc.4.
  23. (liverpool) "24 Bl ápr.2.
  24. (liverpool) '84 Bl ápr.8.
  25. (manchester united) '48 apr.13.
  26. (reading) '30 apr.19.  
  27. (derby) '59 apr.28.
  28. (derby) '80 apr.28.
  29. (derby) '90 apr.28.
  30. (tottenham) '90 szept.15.
  • Robin Van Persie
Mikor Henry elment egyböl mindenki öt szurta ki. Nem is csoda,de számos sérülések nehezitették meg az ö dolgát ebben az idényben sajnos.
Amikor meg visszatért akkor sem játszott túl jól,mivel a sok kihagyott meccsek rányomta a bélyeget az ö játékára.Az idényt kilenc gólal zárta,ha úgy veszük ez sem gyenge teljesitmény.Talán jövöre több szerencséje lesz-szerintem ha Persie jóval többet játszik mint ebben az idényben akkor biztos vagyok abban, hogy a PL miénk lesz jövöre ,vagy valamilyen más trófea-ez itt a kérdés?!
  1.  Goljai:(fulham) 11-böl a '83 percben,agusztus 12
  2.  (blackburn) 18 perc, agusztus 19
  3.  (sevilla) '59 perc. szept.19
  4.  (west ham) '13 perc szept 29.
  5.  (steaua bucharest) '76 okt.2.
  6.  (sunderland) '7 okt 7.
  7.  (sunderland) '81 okt.7.
  8.  (bolton) '69 (11-böl) marc.29.
  9.  (derby) '39 apr.28.

  • Eduardo Da Silva
Mi lett volna ha...?! Birminghami esett óta azon töröm a fejem hogy mi lett volna, ha Edu végigjátsza a szezont-Veretlen bajnokcsapat, he-he
Wengernek utobbi évek legnagyobb igazolása lett volna Adebayor mellett, ha nem történt volna meg az a szörnyü baleset.Edu igy is 12 találattal büszkélkedhet,ráadásul a pl ritmusát is fel kelletett vennie,mi lett volna ha Edu a szezon második felében elkezdett volna Sambázni?! Igy is szorult helyzetekben mentette ki a csapatát gondolok itt a karácsonyi döpping mérközésekre az Everton ellen.
Hatalmas játékinteligáncia van,és ha egyszer elkapja az ihlet akkor bizony mindenki öt csodálja,az ö zseniálias megmozdulásaival,igen, az Eduardo Da Silva.
  1. góljai:(sparta prague)'89 perc. 2007 agusztus 29.
  2. (sevilla) '91 perc,szeptember 19
  3. (sheffield united) '8  Carling kupa okt.31.
  4. (sheffield united) '50 Carling kupa okt.31.
  5. (sevilla) "11 nov.27.
  6. (blackburn) '29 Carling kupa dec.18.
  7. (blackburn) '105 Carling kupa dec.18.
  8. (everton) '47 dec.29.
  9. (everton) '58 dec29.
  10. (west ham) '2 jan.1.
  11. (burnley) '9 FA kupa jan.6.
  12. (manchester city) '26 febr.2.

  • Nicklas Bendtner
Ki ne emlékezne a Spurs elleni meccsekre,ahol csereként rögtön gólt is fejelt, és igy megnyerte a találkozott nekünk.Meg ki ne emlékezne arra a liga kupa meccsre ahól öngolt fejelt az elödöntöntöben, és akkor még nem beszéltem a Liverpooli Bl találkozon mikor Cesc-nek a lövését háritotta, és igy egy góltól mentette meg a Liverpooliakat,akkor bizony mindenki aszt szajkoza,hogy kicsit kilóg a sorbol,esetleg mit keres itt az Arsenal-ban stb.-Nem.de?!-többek között jó magam is!
Szerintem még ne irjük le még öt ,mert még nagyon fiatal és túl forró fejü.
Ha részletesebben megvizsgáljuk az ö teljesitményét akkor biztatásra ad okot ,mivel 9 gólig jutott,és megnézzük emelett aszt is hogy többnyire csereként lépett pályára akkor nagyon igéretesnek tünnik, mitöbb szenzánciósnak is mondható, a helyzetkihasználásának köszönhetöen.Alig hogy pályára lép gólt szerez!
Bendtner
tényleg nagyon fiatal még és több év kell neki ahoz hogy érett futballistává váljon,de kétcségtelen hogy vann ebben a srácban akarás és küzdeni tudás,és Wenger nem hiába adott ennyi bizalmat.A szezonvégefelénél érezhetö volt hogy is kezdi felvenni a meccs ritmusát és annak játékinteligáncát.Menthálisan még sokat fog ö fejlödni, és akkor elfog jönni az ö ideje is, minden bizonnyal.
  1. Goljai: (newcastle) '83 perc szeptember 25.
  2. (slavia prague) '88  okt 23.
  3. (steaua bucharest) '42 dec.12.
  4. (tottenham) '75 dec.22
  5. (burnley) FA kupa '75 jan 6.
  6. (aston villa) '94 marc.1.
  7. (liverpool)'54 PL apr.5.
  8. (derby) '25 apr.28.
  9. (everton) '77 majus 4.

Címkék: játékosok 07 08 összefoglaló a

Arséne Wenger-nél a mastercard

 2008.06.16. 22:10

fOCI EB CsilLagai NaGyon KapÓsak,A LonDoNI KlUb ÁrgUs SzEmMekKel kÖveTi aZ eSemÉnYEKet

Ha minden igaz,két ifjú tehetcség Londonban folytatja az Eb után.
David Silva és Arda Turan eddig nem sokat tett le a nemzetközi foci asztalára.

2008 juniusától mindenki ismeri a nevüket.A Spanyol és Török KÖZÉPPÁLYÁS játékos illetve csatár produktuma maga Arséne Wengert is meggyözte.

Egyébként is fiatalokra épitö Arsenal könnyen lehet, hogy az Eb után becserkészi Silvát és Ardát.Nem valószinü hogy befürdik velük...



Rosicky a szezonkezdésröl is lemarad

A
Cseh válogatott szélső január óta kuszködik térdsérüléssel,végül meg kellet operálni,igy az Eb nem vehet részt.

Napokban belejelentették hogy jó egézségnek örvend és hamarosan felépül a sérüléséséböl, de napokban eszt megcáfolta.

"Még sok idö van a teljes gyógyulásig de a bajnoki idény egyre közeledik.Remélem hogy hamarosan elkezhetek edzeni."-mondta Rosicky




Kedves szurkoló társak! Megtörtént a sorsolás a 08-09 idényre! Ha nem értesültél a mérközésekröl és annak idöpontjaikról akkor itt megteheted!
www.arsenal.com/fixtures.asp
vagy az Arsenal Fans site! oldalon letölheted itt go-gunners.gportal.hu/



A Fans.com angol szurkoló portál szerint az Arsenal új kiszemeltjei között van a Celtic-es Lengyel származásu Artur Boruc


A Fans.com szerint Arséne Wenger,az Arsenal menedzsere kapust szeretne igazolni,mert Jens Lehmann a távozok között van,Lukasz Fabianszki még túl fiatal a feladatra,neki maradt a Carling kupa.

Lapértesülések szerint Arséne Wenger kész ajánlatott tenni a Celticnek,Artur Boruc-ért hajlandoak lennének kifizetni 10 millio fontot.

Forrás:Nso

Címkék: a artur boruc wengernél mastecard

Megvan az elsö nagy igazolás

 2008.06.16. 11:20

Cardiff Citytöl egészen Londonig,17 éves Walesi tehetcséget igazolt Arséne Wenger, kb 5 millió fontért.


Wenger-re jelemzö hogy utolsó pillanatban igazol játékosokat, most nem akarja véletlenre bizni, és megis van az elsö nagy igazolás,Aarom Ramsey a Cardiff Citytöl.
A csodagyereknek titulált Walsey kisherceget "magánrepülögéppel szállitották Eb-re tárgyalni hogy ott találkozhasson Arséne Wengerrel egyes hirforrások szerint.

A kis Gigst több nagy klub is megszerette volna szerezni többek között  a Manchester Liverpool és az Everton. Ramsey mégis az Ágyúsoknál kötöt ki, mert itt jóval több esélyük van a fiataloknak a bekerülésért.Sajnos nincs hivatalos adatt, hogy hány évre, és menyiért igazolták a játékost, de úgy 5 millió font körül tippeli egyes hirrforások.


Wenger nyilatkozott a játékosról:

"Nagyon boldoggá tesz minket, hogy leigazoltuk Aaron Ramseyt-t."-mondta Wenger

Ö egy nagyon fiatal játékos, aki a Cardiff Cityben és Walesi korosztályos válogatottban megmutatta mire is képes. Mégcsak csak 17 éves, de nagyon intelligensen és  éretten játszik."

"Bár leginkább a középpályán lehet látni,sokoldalu játékos,aki képes kivenni a részét a védekezésben is"

"Már várjuk, hogy üdvözölhessük Aaront a felkészülés megkezdetésekor"

Aaron részéröl is megtiszetelö a Londoni klub

"
Büszke vagyok arra,hogy olyan nagy klubok is érdeklötem irántam,mint az Arsenal,a Manchaster United és az Everton."-nyilatkozta Ramsey

"Végül olyan jó döntést hoztam,ami a legjobb a jövömmel kapcsolatban."-tette hozzá a 17 éves játékos,Aaron Ramsey

"Nem volt könnyü elhagyni Cardiff City-t,mivel ö volt a nevelöegyesületem remek szurkolókkal, megszeretném köszönni mindazt a támogatást és segitséget, amit ott kaptam karrierem korai szakaszában"

Forrás:angolfoci.hu




Címkék: az ramsey aaron ágyúsoké!


Hétfön értesülhetünk a 08-09 premier liga sorsolásról

Az Arsenal pont com szerint Nagy-Brittania idözóna szerint délelött 10 órára szeretnék bejelenteni a találkozókat.[Magyar idözóna szerint 11 óra]
A hétföi bejelentést követöen még változhatnak a találkozók idöpontjai.
Hivatalos bejelentést júliusban fognak napvilágott látni.

Emellett júliusban fogják bejelenteni a Bajnokok ligája selejtezökörben a fötáblára való kerülését


További hirek

Adebayor új szerzödést irt alá az Ágyúsoknál

A The Sun lapértesülése szerint Adebayor 80 ezer fontos fizetésemelésért maradna jelenlegi klubjánál az Arsenalnál.

A togói játékmestert az Ac Milan szerette volna megszerezni a nyár folyamán.

Adebayor megnyugtatta az Arsenal hiveit:

"Az én jövöm az Arsenalnál soha sem volt kétséges, a rajongókat szeretném megnyugtatni,hogy még sokáig itt leszek"-tette az i-re a pontot Adebayor

"Az ügynököm találkozott az edzövel,Arséne Wengerrel,hogy megtárgyaljanak egy új szerzödést, és boldog vagyok ,mert jól haladnak a dolgok,úgyhogy a szurkolók is  nyugodtak lehetnek"


Köszönjük Adebayor!

Gervinho:"Az Arsenal engem akar"

Gervinho tavaly csatlakozott a La Manshoz a Bereventöl, egy olyan klubhoz, amely 2001 és 2006 év között szoros együttmüködésben volt az Arsenalal.

Az elefántcsontparti játékos azónban remekül fejlödött,és a szakmai legjobbai között van.

"Mikor a La Manshoz szerzödtem, senki sem ismert, nagyon keményem küzdöttem,hogy az elsöszámu csapatban játszhassak"

"Ma már egy kicsit ismertebb vagyok Európában.Arsenal me is kereste az ügynökömet.Az Arsenal egy nagy csapat, és tisztán látszik , hogy engem akar.Azonban Henry Legarda, a Le Mans elnöke nemet mondott nekik"

"A klubom minden érdeklödést elutasit,köztük az Arsenalét is, mivel nem akarják hogy elmenjek.A szerzödésem 2010-ig szól,és úgy nézki,hogy eszt megekarják hosszabitani"

"Tudom hogy Wenger szeret fiatal és ismeretlen játékost igazolni,de én szeretnék még a jelenlegi klubomnál maradni , hogy mégtovább fejlödjek addig,amig egy nagy csapathoz kerülök
"-mondta Gervinho

Ez a cikk a Skysport.com látható !

Források :Arsenal Fan Site! és Fc Arsenal.hu


Címkék: premier ! liga sorsolás hétfön


Interjú !!!

Fabregas rajongói szerint az Arsenal történetének egyik legjobb középpályása,ha többre vagy kiváncsi kattincs ide! www.metro.hu/sport/labdarugas/cikk/255734




Gilberto figyelmeztette a fiatalokat



Gilberto hat éve van az Arseanalnál, és nagyon úgy tünik még egy évet biztosan marad az Ágyúsoknál,hiszen mind ö, mind Arséne Wenger részéröl esélyes a hosszabbitás.

Azonban azt ö is jól tudja, hogy a csapat sikeres legyen, jó lenne megörizni az egycséget a következö szezonra.Két távozonk biztos van, Flamini és Jens Lehmann

Az Arsenal újabb játékost veszithet el,hiszen úgy néz ki, hogy Alex Hleb is elmegy Londonbol,illetve Adebayort is csábitja az egyik olasz klub.

Gilbertonak ez azonban nem tetszik: "Nem tudom mi játszódik le a fejükben ,de egy kicsit tovább kéne itt maradniuk"

"Lehet hogy valami teljesen mást akarnak kiprobálni,de az biztos, hogy az Arsenalnál remekül tudják fejleszteni magukat, és nagy dolgot vihetnek véghez ennél a klubnál"

"Ez egy nagyon fiatal csapat, és folyamatosan fejlödik. Nagyon jó lenne, ha a játékosok kivétel nélkül maradnának.Nagyon fontos , hogy mindenki összetarcson, és senki se távozzon egy sikertelen év után"

"A szezon vége óta nem beszéltem velük, de a véleményem még mindig ugyanaz: az Arsenal nagyszerü klub, és fantasztukus játékosok játszanak itt"

"Mindig egy szerencsejáték klubbot váltani.Ott minden más.Elöször ott nem tudod, hogyan müködnek a dolgok ott a dolgok.Nem tudod, hogy játszik a csapat,még azt sem tudod,hogy egyáltalán te hogy fogsz ott játszani"

"Nagyon jó lenne, ha mindenki maradna,föleg Alex és Emmanuel.Itt minden ki jól ismeri egymást.Jobb hejzetben vagyunk, mint tavaly,és az ide csalódottságunk inspirálni fog minket a következö szezonban a jobb erdmény elérésében"

"A következö év nagyon fontos lesz számunkra,jó lenne nyernünk valamit, hogy fentarcsuk a motivációnkat"

Nemrégen Robin Van Persie kritizálta David Fiszmant,hogy sokkal kevesebbet keresnek, mint a rivális klubboknál.Erre a Gilberto a következöket mondta:

"Mikor nyersz valamit
akkor sok minden megváltozik.Jobb szerzödést kapsz,több pénzel"

[Hamarosan szezon összefoglaló!]

Forrás:Arsenal fan Site!

Címkék: a gilberto fiatalokat figyelmeztette

Amszterdam bajnokság agusztusban

 2008.06.08. 16:05

Hivatalossá vált Amszterdami felkészülési torna progjamra

Az Arsenal cimvédöként vág neki az eseménynek, miután tavaly a Lazio és az Ajax legyőzésével elhóditottuk a serleget.

A Marco Van Basten személyében új edzövel rendelkezö holland együttessel ismét megmérközünk, másnap a többszörös UEFA-KUPA gyöztes Sevillával mérközünk meg.
A tornát José Mourinho csapatával az Interel egésziti ki.

Ahogy az Emirates-kupán,úgy itt is minden rúgótt gól pontot ért,pontosabban minden rúgótt gól 1 ponT,döntetlen szintén, és a gyözelem esetén 3 pont,igy lehetöség van a javitásra a csapatoknak.

Mérközések: Agusztus 8 péntek
  • Inter-Sevilla (19:00)
  • Ajax-Arsenal (21:15)
Mérközések:Agusztus 9 szombat

  • Arsenal-Sevilla (19:00)
  • Inter-Ajax (21:15)
Magyar idö szerint !



Arséne Wenger kinézte magának Yoan Gouffran-t




A 22 támadó a 2006-07-es szezonban feljutáshoz segitette csapatát az Sm Caen-t,a liga kettöben az év játékosa dijat is megkapta.

Az elmúlt idényben aztán az elsöossztályban újoncként a tizedik helyen végzet a gárda,nagyban köszönhetö Guffran teljesitményének, aki tiz gólt szerzett.


A tehetcséges játékosra felfigyelt a Bourdeaux és a Lyon,és most az Arsenál is. Lehetcséges hogy Arséne Wenger ajánlatott tesz az ifjú játékosért,de ez még közel sem biztos!

Forrás:stopli.hu

Címkék: torna amszterdami



Hivatalos mezek a 2008-09 idényreclockenders.com/afc/

Még egy éve sincs hogy leigazolták és máris meghosszabitották Sagna szerzödését 2014.Kell ennél több?! - Forever!!!
Sagna :"Imádom ezt a klubbot,mert jó a közösség és Wenger is jól fogadott engem,jövöre a végsökig küzdeni fogunk, és biztosan nyerni fogunk trofeákat"-mondta Sagna


Egy ujabb kiszemelt az átigazolási piacon, Wenger erösen érdeklödik a Porto középpályása iránt,aki nem más, mint Paulo Assuncao
"Az Asenalnak nagy előnye van,hogy a fiatalok könnyen betudnak illeszkedni,talán ö lehet Flamini utódja-monta a kiváló edzö Arséne Wenger"
Érdeklödik iránta a Trikó Madrid és a Fiorentina is,állitolag a két csapat közül az elözö áll közelebb.


Az Ágyusok 12 millios ajánlatot tettek Christian Zapataért,de vinné a Milan,Juventus Fiorentina is,de ennek ellenére Wenger mindenféleképpen  leszerzödtetné.Az Arsenal ajánlatát visszautasitotta az Udinese,és ugy tünik hogy ki kiállitás ára  15-16 millió euró


UEFA kupa gyöztes Zenit orosz Szentpétervár támadó középpályását,Andrej Arsavint szeretné leigazolni Arséne Wenger.27 ÉVES labdarúgo 10 éve igazolt játékosa a Zenitnek,korábban semilyen orosz klubban nem lépett pályára.Egyébként itt ugy irják hogy Wengernek nagy  csodálója a játékosnak.És most derüljön fény a láthatatlanban !

Címkék: egy de kicsit mondok 20:00 késve hireket


A 20 esztendös támadóért két Bundesligás élcsapat bejelentkezet.

A játékos ügynöke és az édesapja ugyanakkor elmondta,hogy nem lesz csapatváltás.

"Hallottam a Németországból érkezö ajánlatokró, de Niklas maradni szeretne az Arsenal-nál"

"Ha valami váratlan dolog történik, és a helye a csapatban megkérdöjelezik, akkor megváltozhatnak a dolgok, de ez most elégé valószinütlennek tünik"

Wenger többször is hangsulyozta ,hogy szeretné egybentartani a csapatot.

"Úgy érzem néhányan nagyot léptek elöre és jövöre jobb futballisták lesznek"

"A jákésok mind nagyon kedvelik Bendtner,akik azok között van, akik sokat fejlödtek.A következö idényben igazi csatár válhat belöle."-mondta a kiváló tréner,Arséne Wenger.

A hirek szerint a Bayern,és a Werder 8 millió fontot ajánlott a labdarugóért.

Forrás:stopli.hu

Címkék: a és bremen werder bayern vinné bendtnert

süti beállítások módosítása